"Ezt tegyétek az én emlékezetemre!" - Lk 22,19                            

Legyek pap? Misézzek, gyóntassak, foglalkozzak az emberekkel...? Kövessem Jézust, de hogyan? A Krisztus-követés minden ember feladata, ám az Úr közvetlen szolgájának kevesen szegődnek el. Máté, akinek Jézus ezt mondta: „Kövess engem!” felállt, és követte Őt. De ehhez el kellett hagynia mindenét. Addigi munkáját, családját, sőt addigi barátait is. Ez a kétezer éves történet ma is érvényes. Ma is sokan úgy jelentkeznek a kispapok közé, hogy van már diplomájuk vagy már dolgoztak több éven keresztül. Ma is sokan elvesztették, vagy fájdalommal hagyták el bizonyos mértékig a szeretett családjukat. És ma is érvényes és szent életforma a papi nőtlenség, vagyis a cölibátus.

Hogyan ismered fel, hogy neked milyen úton kell követned Jézus Krisztust? Folyamatos és kitartó imádságban, gyakori Szentségimádásban – mely része a kispapképzésnek is –, lelkivezetőddel való beszélgetésekben, csendben, elmélyülésben, és természetesen a világban, ahol élsz, ahol tanulsz, vagy dolgozol. Minden tud segíteni abban, hogy felismerd a jelet: Isten hív! Csak ki kell nyitni a szívedet Isten hangjának megértésére.

A felismerés egyéni, idejét senki sem tudja meghatározni. Van köztünk olyan, aki egy balesetben fedezte fel hivatását, és utána kötelezte el magát Krisztus mellett. Van olyan is, aki az élet sűrűjéből érkezett. Van, aki mögött elkötelezett keresztény család áll. Van, aki nem tapasztal meg támogatást, mert szülei, környezete ellenségesen fogadta döntését. Sokfélék vagyunk sokféle háttérrel, sokfélék a karizmáink, de a célunk ugyanaz: Krisztus papjaivá válni. Ez a cél gyűjt össze minket, és hibáink, gyarlóságunk ellenére is törekszünk, hogy méltó pásztoraivá váljunk Isten szent népének.

Nagy feladat is vár ránk. Amellett, hogy szüntelenül találkozunk a pesszimista és negatív egyházképekkel, van miért optimistának lennünk. Van reményünk, amint ezt a 2007-es budapesti Városmisszió után is megtapasztaltuk, hiszen sokan (nem milliók!) megtértek. Találkoznunk kell a problémákkal, gondokkal is, de azokat megoldanunk kell, nem elfutni előlük. Ha valóban Krisztusból táplálkozik életünk, már most, a szemináriumban és utána is, akkor kitartóvá, adakozóvá, szeretővé, Krisztusivá válunk. Akkor leszünk képesek az evangéliumnak a hirdetésére.

Fontos, hogy a papságban elkötelezzék magukat azok a fiatalok, akik egyre inkább érzik a hivatást a papságra. Hiszen Krisztus általuk, papok által is jelenvalóvá válik a világban. „Jelen van a szentmisében, a pap személyében, mert az áldozatot ugyanaz mutatja be most a papok szolgálata által, mint aki a kereszten önmagát feláldozta.” – írja a katekizmus (KEK 1088). Ez pedig nagy felelősség, kihívás és ugyanakkor öröm is. Ez a szolgálat a világban egyedi.

Természetesen mindegyikünkben felmerülhet a kérdés: méltó vagyok én erre? Isten kiválasztott téged, engem, mindannyiunkat gyarlóságunk ellenére. Isten végtelen irgalma teszi lehetővé azt, hogy ma is, mindenütt a világon jelen legyen a szentségekben Krisztus és erőt adjon minden embernek a küzdelemben, és velünk legyen örömünkben is.

Mielőtt végleg döntesz jelentkezésedről, látogass el minél több plébániára! Vedd fel a kapcsolatot ismerős papokkal, kispapokkal. Beszélgess velük a benned felmerülő kérdésekről.

Mi pedig várunk rád, és imádkozunk azért, hogy felismerd a helyes utat és képes legyél dönteni! Kérdd velünk együtt az Úr Jézust, hogy egyre több fiatal kövesse őt a papság szép és izgalmas útján! A papság évében pedig különösen is imádkozzunk jó papokért, de minden papért, az elhunyt papokért is! Erdő Péter bíboros imádságát, a Vianney-litániát közösségileg is lehet imádkozni.